Az elmúlt év tapasztalatai alapján az idei nevelési évben csoportjaink a mesét hívták segítségül, méghozzá a gyógyító erejét. Boldizsár Ildikó így vélekedik erről:
„Igazi elődeimnek az archaikus kultúra mesemondóit tartom, azokat a férfiakat és nőket, akik minden nap meséltek valamit a törzs tagjainak. Ez csodálatos hatással volt rájuk! Mindenki tudta a dolgát, és ha elakadt, a következő napi mese tovább lendítette az úton.”
Ezen az úton szerettünk volna mi is haladni, hogy a mese segítségével tovább tudjunk lendülni a nehézségeken.
Céljaink, feladataink megvalósulásának ívét néha a pandémia megtörte, de mégis sikeres, szép nevelési évet zártunk.
Az öt vegyes életkorú csoportunkba 123 kisgyermek járt az idei nevelési évben. Személyi állományunk egy utazó pedagógusasszisztens fogadásával változott, tíz óvodapedagógus, két pedagógus asszisztens, öt dajka látta el a nevelési és gondozási feladatokat. Az integrált gyermekek ellátása, fejlesztése is sok-sok feladatot jelent, melyben néphagyományt éltető pedagógiai programunk évek óta segíti kultúr kincsével a tehetségcsírák kibontakoztatását, és a fejlesztendő gyermekek felzárkóztatását.
Programjainkat évek óta működő Alapítványunk, és szülői támogatással tudjuk biztosítani. A világjárvány ezeket a programokat nevelési éven belül, a Kormányrendeleteknek megfelelően felülírta, el kellett halasztanunk szinte valamennyit, melyek a következők:
- Látogatás a budapesti Mesemúzeumba
- Bonbon matiné zenei bérletes előadás
- Miklós püspök látogatása- sikerült kreatív ötlettel megoldanunk külső helyszínen.
- Écsi Gyöngyi mesejátéka
- Bánáti Sverák művészeti program
- Mesemozgató filmnapok
- Kolompos együttes műsora
- Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum foglalkozásai óvodásoknak
- „Állati jó bemutató” kistestű ház körül élő állatok bemutatása
Helyette a csoportok tevékenységeinek sorát bővítettük a pedagógusokkal.
Tagóvodaszintű közös játékfűzéseinket szintén a járvány prevencióra való tekintettel nem az udvaron és a tornateremben, hanem a csoportokon belül oldottuk meg.
- Szüret, Téltemető farsangi játék
- Táncház élő zenekarral helyett: néptánc lépések, figurák tanítása- a zenét CD lemezzel oldották meg a kollégák
Néphagyomány éltető munkánk szerves részét képezi a szakmai napokon való részvétel:
- Szentendrén a Teréz napi NOE találkozó elmaradt a járvány miatt.
- Egy új taggal bővült Tagóvodán belül a NOE, belépett az utazó pedagógusasszisztensünk is.
- Elmaradtak az Adventi ünnepkör városi rendezvényei is.
- Verőcei tavaszi NOE találkozó szakmai anyagát online kaptuk meg.
- SZÓNÉK tag minden óvodapedagógusunk.
- A SZÓNÉK 2020/21-es nevelési év továbbképzési anyagát online formában kaptuk meg./Bimbó úti Néphagyományőrző Mesteróvoda, Szivárvány Tagóvoda, Evangélikus Zenei Óvoda, Püspökmajor Néphagyományőrző Mesteróvoda/
- Filibili népdalkör tag, két aktív, és három nyugdíjas NOE tag óvodapedagógusunk is, a népdalok mellett sok gyerekdalt is tanulunk. Szintén online felületen tanultuk a dalokat az idei évben.
- Januárban sikeresen megvédte szakdolgozatát, és végre óvodapedagógus lett egy pedagógusasszisztensünk.
- Farsangi Téltemető játékunkat az udvaron saját örömünkre játszottuk el. Másnap pedig beöltöztek az óvodások, és a felnőttek is jelmezeikbe, és a csoportokon belül külön farsangoltunk a prevenció miatt.
Kapcsolatok
- Szülőkkel:
Segítségükkel szépítjük az óvodát, és jutnak el a gyermekek különböző programokra, kapnak alkalmanként új játékokat.
A pandémia miatt online formában juttattuk el Pásztorjátékunkat, vagy a Betlehemes játékfűzésünket a családokhoz, mely külön örömet szerzett az ünnepre készülődőknek.
Téltemető farsangi játékunkat szintén az óvodásokkal eljátszottuk az udvaron, és a róla készült képeket küldtünk a szülőknek.
Március 15-ét külön ünnepeltük volna az idén a csoportokban, sajnos egy hét készülődés után újból zárást rendelt el a Kormány. Elmaradt a lovashuszár bemutató.
Anyák napjára a köszöntést, és az ajándékok elkészítését sikerült kiviteleznünk, sajnos az egész napos kirándulást még nem szervezhettük meg a Covid vírus miatt.
Nagy örömünkre az új bejárati székelykapu elkészült, és megint éke lett óvodánknak!
- Iskolával:
Balázsolás: Vendégeink voltak az iskolások az udvaron, akik egy szép játékfűzést mutattak be nekünk.
- Zeneiskolával:
Adventi koncert, és a Hangszerbemutató csak terv maradt, a járványügyi intézkedések figyelembe vétele mellett nem tarthattuk meg az előadásokat.
- Bon-bon matiné:
Évek óta szívesen visszük a nagycsoportos korú óvodásainkat a koncertekre, lehetőséget biztosítunk a különböző művek meghallgatására, ismerkedésre. A gyermekek megtanulják, hogyan kell, illik viselkedni egy zenei előadás alatt. Sajnos a 2020/21-es Nevelési évben a világot súlytó járvány miatt nem szervezhették meg.
- Bölcsödével:
Sok kistestvér érkezik hozzánk, a kisdedgondozókkal napi lehetőségünk van a gyermekekről beszélgetni. Felvettük az informatikai lehetőségeket a kommunikációra.
Nyílt nap elmaradt, szintén a járvány miatt.
- Könyvtárral:
Csoportjaink rendszeres látogatói a gyermek résznek, valamint óvodapedagógusaink mindannyian tagok.
Az idén csak a pedagógus kollégák vették igénybe a szakkönyvtár lehetőségeit.
- Szentendrei Szabadtéri Múzeum:
Rendszeresen látogatjuk minden csoportunkkal egy nevelési éven belül legalább két alkalommal, ahol megismerhetik az épített környezetünk, és a tárgyi emlékeink sokszínűségét. A Kormányrendelet utasításait betartva meghiúsultak a csoportjaink látogatásai.
- Mesemozgató filmnapok: /P’ art mozi/
A gyermekek Magyar Népmesék rajzfilm sorozatból kapnak válogatást, közben mintát adunk, hogyan kell viselkedni társas rendezvényen, egy színházteremben. Sajnos szintén elmaradt, helyette a csoportokban IKT eszköz segítségével vetítettünk.
Minden csoportunk részt vesz a Madarász Ovis programban, melyet ornitológus vezet interaktív foglalkozások, és kirándulások keretében. Három foglalkozást sikerült csoportonként megtartani a szabadban, kettőt ősszel, egyet pedig télen. A foglalkozáson elkészített új madárodúkat kihelyeztük az udvaron a fákra.
Az idén is elmaradt a tűzoltó bemutató a járvány miatt, ahol interaktív tűzvédelmi oktatást kapnak a kicsik és a nagyok egyaránt.
A csoportok minden évben megismerik az ismertebb szentek legendáját, történetét, a vele kapcsolatos mondásokat, képeket. Ilyen pl.: Szent Márton, Szent Erzsébet, Szent Miklós, Szent György.
Még mindig szelektíven gyűjtjük a papírt, komposztáljuk a zöldhulladékot. Felújult a nagy udvar rész cserszömörce állománya, visszametszés által.
Sajnos az idei nevelési évben sem tudott koncertet tartani a Kolompos együttes, a pandémia miatt.
Március elejéig szabályok betartásával működött az óvoda, majd a Covid vírus új erősödő hulláma miatt, a Kormány rendeletek alapján bezárták az óvodákat, és április végén nyithattunk újra. Az ügyelet alatt nálunk is három kolléga átesett a Covid víruson, nehéz volt ez az időszak, nem tudtuk, mennyire lesznek betegek, milyen gyorsan gyógyulnak meg? Sok munkával teltek napjaink, hetente segítettük a szülőket a tevékenységekkel, ötleteléssel is, online felületen, melyért a szülők nagyon hálásak voltak.
Szakmailag sok örömet szerző tevékenységbe fogtunk, a SZÓNÉK online továbbképzését mi vállaltuk májusban, melyre vajdasági gyermekjátékokkal készültünk, Pünkösd jegyében. Beszéltünk arról, hogy mi add erőt a hivatásunk elvégzéséhez, és készítettünk virágképeket is. Szakmai anyagunkat a SZÓNÉK vezetősége továbbította országos egyesületünk: NOE tagjainak is, elismerve továbbképzési anyagunkat.
Szentendre, 2021.06.30.
Dr. Csépányi Péter Albertné
Püspökmajori Néphagyományőrző Mesteróvoda vezetője