Maradj Otthon – Csapongó gondolatok

Sajátos helyzet alakult ki most a környezetünkben, melyet sokszor nehéz elfogadni, belenyugodni, hogy maradj otthon. Számomra, de gondolom mások számára is, az életem nagy változását hozta.

Amíg dolgoztam, éltem a megszokott mindennapokat, követtem a szokásos napirendet, sokszor gondoltam rá, hogy milyen jó lenne itthon maradni, miért kell mindig menni, menni. Most itt van, kényszerből ugyan, de megvalósult a titkos vágyam. Akkor miért nem vagyok boldog, miért van az, hogy más vágyaim vannak, miért szeretném újra követni a napi rutint? Úgy néz ki, hogy hosszabbra nyúlik ez a “pihenő”, mint számítottam rá és be kell rendezkednem az itthon maradásra, mely szerint, át kell szerveznem gondolataimat, meg kell változtatnom érzéseimet, újra egyensúlyba kell hoznom lelkivilágomat.

Sokszor eszembe jut, mi mindent terveztem a munkámban, a családi életemben és vágyakozva gondolok az óvoda sajátos, ódon illatára, a csoportszoba gyermekektől nyüzsgő hangjára, az ölelő kis kezekre, a mosolygós szemekre és a napi élet nehézségeire, megoldandó problémáira. Minden hiányzik, és bár, jó a sorsom, óvodásaim képekkel, videókkal látnak el, telefonon tartjuk a kapcsolatot, ez mégis oly személytelen számomra.

38 éve dolgozom már az óvónői pályán, de ilyen csendes tavaszom még nem volt, bízva a jobb jövőben, remélem nem is lesz. Talán, azért is van ez az érzelmi hullám rajtam, mert idén nagycsoportosaim vannak, és tudom, hogy mennyi mindent terveztünk kolléganőmmel erre az időszakra, hogy mennyi élményt szerettünk volna nyújtani számukra, hogy az utolsó óvodai évüket tartalmassá, emlékezetessé tegyük.

Előveszem fotóalbumjaikat és csak nézem. Bevillannak a jellegzetes mozdulataik, egy – egy váratlan beszólásuk, csínytevéseik, nevetésük. Tudom “az idő mindent megszépít”, hiszen, azért bosszankodtam is időnként, de minden reggel úgy mentem hozzájuk, hogy a legjobb oldalamat mutassam,és hogy a hiányosságokat, hogyan tudnám pótolni, hogyan tudnám a napjukat megszépíteni, hogyha elmennek az iskolába, a szép emlékek maradjanak meg számukra.

Most mindent át kell értékelnem, a hozzáállásomat, a segítő szándékomat, de legfőképpen magamat.

Most a szülőkön van nagy felelősség, hogy minden oldalról támogassák gyermekük fejlődését, és nemcsak a tudásukat gyarapítsák, hanem érzelmeiket, kíváncsiságukat is kielégítsék.

Mi igyekszünk számukra, a heti terveken keresztül segíteni, megoldási lehetőségeket felkínálni, nagycsoportos koruknak megfelelő tevékenységeket, játékokat adni, melyeket mi is szorgalmaznánk, ha velünk lennének.

A telefonos beszélgetések során kiderült számomra, hogy a gyerekeknek sem könnyű, időnként ők is elkeserednek, és vágyakozva gondolnak az együtt töltött időre. Hiányoznak kis barátaik, akikkel megosztották játékaikat, gondolataikat, együtt élték át az óvodai élet apró – cseprő gondjait, örömeit.

Persze, annak is örülnek, hogy végre annyi időt töltenek szüleikkel, melyről korábban Ők is csak álmodoztak. A család, mint kis közösség, most felértékelődött számukra és mindenki számára. Eddig, csak beszéltünk róla, milyen fontos a család, most tapasztaljuk meg igazán. Nem rohan senki sehová és van arra idő, hogy újra felfedezzük, elfogadjuk egymást olyannak, amilyen valójában. Kötelezettségek nélkül, más elfoglaltság, kifogás nélkül.

Talán ez a legnehezebb az otthon maradásban mindenki számára, nemcsak az én számomra. A családoknak újra rá kell találniuk egymásra, meg kell keresniük a közös pontot, újra meg kell tanulniuk beszélgetni, olyan dolgokról, ami nem fullad ki a munkában, a gyermeknevelésben. Fel kell fedezniük egymást, meg kell ismerniük újra egymást, és most erre van időnk, hisz nem rohanunk, az élet lelassított minket.

Ha így nézem és félreteszem az érzelmeim, már nem is olyan szörnyű a helyzet. Ha egészségünk van, ami a legfontosabb, minden sötét gondolat távol maradhat.

Örülnöm kell hát, hogy óvodásaim keresnek, beszélgetnek velem, hogy kolléganőim érdeklődnek irántam, hogy a barátaim meghallgatják tanácsaim, még ha telefonon keresztül is érkezik a segítség, hogy a családom tagjai elnézik nekem az itthoni bezártságból fakadó érzelmi kitöréseimet, hogy láthatom, három kis unokámat, hacsak kerítésen keresztül is, hogy az egészségem megengedi, hogy a napi feladataimat elvégezzem.

Örülnöm kell, hogy tavasz van, közeleg a Húsvét, hogy nőnek a palántáim, virágzik a cseresznyefa… és még sorolhatnám hosszan, hosszan….

Jó élni, jó létezni, most minden kicsi öröm, nagy öröm. És mire az írásom végéhez közeledem, már nem is vagyok elkeseredve.

Bizakodom, talán megváltoztam? Talán helyre tudtam tenni az érzelmeimet, a lelkivilágomat, talán elfogadtam végre a helyzetet?

Maradj otthon! Megfogadom és kihozom a helyzetből a legjobbat.

Tegye Mindenki így, fogadjunk mindent az élet ajándékának és velem együtt örüljetek a mának, holnap úgy is másként lesz minden!

Üdvözlettel, egy óvodapedagógus, aki köszöni, hogy megoszthatta veletek kételyeit, gondolatait, és aki leírva ezeket a sorokat, már másképp látja a világot.

Tata, 2020. Szent György havának 06. napján
Ács Józsefné (Erdős Edit)
Néphagyományőrző munkaközösség vezetője

Tatai Fürdő Utcai Néphagyományőrző Óvoda
2890 Tata Fürdő utca 11.
tel/fax: 34/381-282,
mobil: 30/691-0007
e-mail: furdo.ovoda@tata.hu