Napsugár Tagóvoda – Beszámoló a 2018-19-es tanév tevékenységeiről

Óvodánk életében változás állt be: ettől a tanévtől a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tagóvodája lettünk. Leginkább az adminisztráció területén éreztük meg a változást, a tanévkezdést az új helyzet nem sokban változtatta meg. Idéntől három saját csoporttal (kicsi, közép, nagy) és egy, az önkormányzat által működtetett, tipegő csoporttal kezdtünk. A gyerekek létszáma a négy csoportban 96 fő, akikkel nyolc óvónő, négy dadus, két szakácsnő  és egy egészségügyi asszisztens foglalkozik, gondoz. Napsugár Tagóvoda – Beszámoló a 2018-19-es tanév tevékenységeiről Tovább a cikkhez »

FÜRDŐ UTCAI NÉPHAGYOMÁNYŐRZŐ MESTER ÓVODA ÉVES BESZÁMOLÓJA – 2018-2019 – TATA

2018-2019 tanévben ezeket a Néphagyományőrző eseményeket sikerült megvalósítani.

Szent Mihály havának elején nevelőtestületünk megtartotta tanévkezdő értekezleteit, melyen közösen határoztuk meg a tanév feladatait. Kijelöltük óvoda szinten megtartandó, jeles napok felelőseit, irányt mutattunk a lebonyolításhoz. Meghatároztuk a csoportokban tartandó jeles napokat, szokásőrző tevékenységeket. FÜRDŐ UTCAI NÉPHAGYOMÁNYŐRZŐ MESTER ÓVODA ÉVES BESZÁMOLÓJA – 2018-2019 – TATA Tovább a cikkhez »

A hagyományőrző munkacsoport beszámolója a 2018/19-es nevelési évről

Az óvodánk 6 csoportjában 159 gyermek kezdte meg szeptemberben a nevelési évet. Nevelésüket, oktatásukat 11 óvónő, 2 pedagógiai asszisztens, 6 dajka és 3 közcélú segítette, akik nagy szeretettel gondoskodtak az gyermekekről. Az óvoda személyzetéhez tartozik fő óvodatitkár és 1 fő karbantartó, aki június 4-vel nyugdíjba vonult.  A hagyományőrző munkacsoport beszámolója a 2018/19-es nevelési évről Tovább a cikkhez »

Néphagyományőrző Mester Óvoda éves beszámoló Gödöllői Kikelet Óvoda 2018-19

Pedagógiai programunk, a Néphagyományőrző Pedagógiai Program az ”Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja” szellemében fogalmazza meg a nevelési célokat, feladatokat. Elkötelezettséget vállal az óvodai nevelés értékei és időtálló hagyományai mellett. A népi kultúra azon elemeit építjük be, amelyek igazodnak a gyermekek életkori-, fejlődési sajátosságaihoz és mindennapi életüket gazdagítják. Néphagyományőrző Mester Óvoda éves beszámoló Gödöllői Kikelet Óvoda 2018-19 Tovább a cikkhez »

XX. Tavaszi találkozó képei


További képek >>