Mester Óvoda beszámoló – Jászszentlászló 2019

A 2018/19 – es tanévben a néphagyományőrző tevékenységeink megvalósítását segítette az EFOP – 3. 9. 2 és a szintén EFOP 1. 3. 9 pályázat. A pályázati összegekből sok elképzelésünket tudtunk magas színvonalon megvalósítani.

  1. Minden héten Zene-óvoda foglalkozást tartottunk Bozókiné Seres Anna zenepedagógus közreműködésével –  a foglalkozásokon népies játékdalokat, hangszer használatot tanultak a gyerekek.
  2. Tehetséggondozó műhelyünkben Marton Istvánné óvodapedagógusnál – kimondottan népies hangszerekkel ismerkedtek és tanultak meg játszania tehetséges gyermekek gyermekdalokat. Több rendezvényen falusi, óvodain mutathatták be tudásukat.
  3. A néptáncolás művészetét Nokta Gábor táncpedagógus  kiváló módon tette a gyermekek kedvencévé. Hetente két alkalommal kezdők és haladók ropták a táncot. Mind ez mellett Szürethez, Dömötörhöz, András naphoz, Farsangkor, Húsvétkor, Pünkösdkor táncházat szerveztünk.
  4.  Az óvodás dalok mellett az élő komolyzenével is ismerkedhettek

 

  • Karácsonyi koncerten Egressy Béni  Ifjúsági Fúvós zenekar által
  • Tavaszi zsongás hangszer bemutató   Egressy Béni Zeneiskola

 

 

  1. A  képi – tárgyi művészet – Kismesterségek

 Játszóházi foglalkozást 5 alkalomra terveztünk és a leírtakat valósítottuk meg

Dömötör napján

  • Nemezelés
  • Agyagozás
  • Termés bábok készítése
  • Gyertyamártás

Adventi játszóházon

    • Adventi koszorút készítettünk
    • Karácsonyi díszeket szalmából
    • Mézeskalács sütés, díszítés

Fonóházi foglalkozás

    • Szőttünk – fontunk
    • Kasíroztunk
    • Busó álarcot készítettünk

Húsvéti játszóház

    • Tojásfestés különböző technikákkal – berzselés, irókázás  / tyúk tojás/
    • Gyöngyös tojás készítés  / gyöngy/

Pünkösdi játszóház

    • Mézeskalács sütés vásárra  / liszt, méz, tojás/
    • Portéka készítés a vásárra / bőrtárgyak, fonott portéka/

 

  1. Mese és színház

 

  • Kultúra napjához kapcsolódóan Mesekocsi Színház tartott előadást
  • Népmese napján – mesemondó délelőttöt tartottunk

 

Dramatikus játéknapot 2019. 03. 19. – én tartottuk

Nagyon jelentős esemény a mi és a  kistérségi Óvodák és a határon túli óvodák életében, amely szorosan kapcsolódik a magyar Kultúra ápolásához, átörökítéséhez!

 

  • Kis színjátszók csoportja működik tehetséggondozás a Mese, vers, drámához kapcsolódóan az óvodánkban 

 

Feladat: egymástól való tanulás, a játékosság megjelenítése, a délelőtt folyamán a gyermekek népi előadásmódokat, jeles napok tartalmait tanulhatják, szociális nevelés, kapcsolatépítés,- ápolás, lehetőséget kapnak népi játékokkal való ismerkedésre

 

  1. Múzeumi foglalkozásokon vettünk részt Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Múzeumban, valamint  az Ópusztaszeri Nemzeti parkba és múzeumba

A fent említett programjaink évről – évre visszatérőek és aktualitásnak megfelelően bővítjük.

Örömmel tölt el Bennünket,  hogy valós magyar értékekkel ismertetjük meg az óvodásainkat és a szüleiket, valamint, hogy tágabb körben is érdeklődének a néphagyomány gyakorlati megvalósítása iránt. A leírtak alapján igyekeztünk az NOE által adományozott elismerésnek megfelelni.

Jászszentlászló, 2019. 08. 15
Csuri Ferencné
Intézményvezető

<< Előző évi beszámoló