NÉPHAGYOMÁNYŐRZŐ KÖZÖSSÉGÜNK TEVÉKENYSÉGE -Tata

2014-2018. NEVELÉSI ÉVEK
ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉSE

  1. Változások óvodai életünkben.

Az elmúlt öt évben nevelőtestületünk változáson ment keresztül. A nyugdíjazások következtében, új kolléganők érkeztek, akik szívesen elfogadták, és magukénak érezték óvodai néphagyományőrző programunkat. Fiatalos aktivitásuk, lendületes hozzáállásuk, jó ötleteik, frissítésként hatott közösségünkre, mely nem jelenti azt, hogy nincs szükségünk a „jó öregek” tapasztalataira, tudására.
Folyamatosan ”szoktatjuk, neveljük” őket, melyet nyitottságukból fakadóan, elfogadnak. Új egyesületi tagokként és munkaközösségi tagokként is üdvözölhetjük őket. NÉPHAGYOMÁNYŐRZŐ KÖZÖSSÉGÜNK TEVÉKENYSÉGE -Tata Tovább a cikkhez »

Gombai Gólyafészek Óvoda – Éves beszámoló

A 2017/2018-as nevelési évben is szinte teljesen feltöltött volt az óvodai létszám, öt csoportban összesen a 121 gyermek nevelésével foglalkoztunk. Nevelőtestületünk tagjai közül öt kolléga, az intézményvezető és az intézmény vett részt önértékelésen, ebben évben az intézményvezető és az intézmény tanfelügyeleti eljáráson vett részt. Egy óvodapedagógus kezdte el tanulmányait Gyermektánc az óvodában szakirányú továbbképzésen, a másik kolléga pedagógus szakvizsgát tett. Az idei nevelési évben 70 éves lett az óvodánk és a NOE XX. tavaszi szakmai találkozóját pedig mi rendeztük. A nevelőtestületre ezzel sok plusz teendő jutott, szerencsére sikerült jól megbirkóznunk a feladatokkal, és emellett a gyermekek hétköznapjait és az ünnepnapjait is sikerült élménnyel telivé és tevékennyé tenni. Gombai Gólyafészek Óvoda – Éves beszámoló Tovább a cikkhez »

„ ÉDES ERDÉLY ÍZEI ” – ERDÉLYI UTAZÁS A NÉPHAGYOMÁNYT ÉLTETŐ ÓVODAPEDAGÓGUSOKKAL

XII. Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Képzése, Székelyudvarhely

Egy nagyon régi álmunk vált valóra azzal, hogy az erdélyi Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Képzésén részt vehettünk. Hiszen számunkra is fontos a néphagyomány éltetése a német nemzetiségi nevelés mellett, illetve ennek fényében szerettük volna Erdélyt is
megismerni.
media_image1
Csoportkép a Szent Anna Kápolnánál, Készítette: Cseri Brigitta

„ ÉDES ERDÉLY ÍZEI ” – ERDÉLYI UTAZÁS A NÉPHAGYOMÁNYT ÉLTETŐ ÓVODAPEDAGÓGUSOKKAL Tovább a cikkhez »

Kedves Lányok!

Nagyon örültünk, hogy Nálatok lehettünk, megnézhettük óvodátokat, bepillanthattunk a mindennapjaitokba, gyönyörködhettünk a gyermekek által készített alkotásokban, mely a találkozó témájáról a madarakról szólt. A csoportszobák berendezése, díszítése lenyűgözött mindnyájunkat. A két nap összes programja nagyon színvonalas, tartalmas volt, ezért éreztük úgy, hogy új élményekkel, szakmai ismeretekkel, ötletekkel gazdagodva és érzelmileg feltöltődve tértünk haza Tatára. Kedves Lányok! Tovább a cikkhez »

XX. Tavaszi szakmai találkozó

Gombai Gólyafészek Óvoda
2018
április 13-14.

A Találkozónk margójára – gondolataink és érzéseink

Vége… megcsináltuk, nem is akárhogyan… jól sikerült… mosolyogva vártuk a vendégeket és ők mosolyogva búcsúztak el…
Mindent beleadtunk, amik Mi vagyunk, amit Mi tudunk, amit Mi tartunk fontosnak és értéknek.
Büszkék voltunk egymásra, örültünk… XX. Tavaszi szakmai találkozó Tovább a cikkhez »

Ének a fészekről

Százhatvan „új gólya” érkezett vendégségbe
Gombára az óvoda-fészekbe.
A gólyák közül csak kevesen tudták
milyen is ez a fészek,
de mégis sokan követték őket.
Az új gólyák rácsodálkoztak a fészekre:
mennyi régi ágacska
a múlt üzenetével
s mennyi új ágacska
a folytonosság frissességével:
a megdöntött hordóból bor helyett
tavaszi virágözön ömlik ki,
a szúette ablakkeretek
a gyermekmunkák tárolói lettek,
a megkopott vályog-téglavetők
kis polcokká, virágtartókká váltak,
az ütött kopott vájlingok, zsírosbödönök, lábasok
a beléjük vetett búzával az
életet hirdették:
„Jöjj el, által jöjj el, te szép aranybúza!”
a régi szekrényajtók, ágyvégek,
szekrények, polcok, karos-padok
nem veszítettek jelentőségükből,
értékük inkább növekedett
az új, a mai hozzáadásával.

Dicséret a látó szemnek,
az ügyes kéznek,
az éltetve őrző szellemiségnek.

A százhatvan gólya két napig élvezte
a fészek melegét,
barátságos berendezkedését,
tudták, nem maradhatnak tovább,
de otthoni fészkük
biztosan
más lesz ezután.

Papp Kornélia