Gombai Gólyafészek Óvoda – Éves beszámoló

A 2017/2018-as nevelési évben is szinte teljesen feltöltött volt az óvodai létszám, öt csoportban összesen a 121 gyermek nevelésével foglalkoztunk. Nevelőtestületünk tagjai közül öt kolléga, az intézményvezető és az intézmény vett részt önértékelésen, ebben évben az intézményvezető és az intézmény tanfelügyeleti eljáráson vett részt. Egy óvodapedagógus kezdte el tanulmányait Gyermektánc az óvodában szakirányú továbbképzésen, a másik kolléga pedagógus szakvizsgát tett. Az idei nevelési évben 70 éves lett az óvodánk és a NOE XX. tavaszi szakmai találkozóját pedig mi rendeztük. A nevelőtestületre ezzel sok plusz teendő jutott, szerencsére sikerült jól megbirkóznunk a feladatokkal, és emellett a gyermekek hétköznapjait és az ünnepnapjait is sikerült élménnyel telivé és tevékennyé tenni.

Az évkör eseményei

Az őszi betakarítási munkálatok közül többön részt vettek a csoportok saját szervezésben, ilyen volt alkalom volt a szüretelés, kukoricatörés, krumpli vagy diószedés. A szőlőszedés után részt vettek a gyerekek a szőlő darálásába és préselésébe is, majd megkóstolták a mustot. Az elvégzett munka után a szüreti felvonulást szerveztünk, ennek a hagyománya még ma is él községünkben. Az óvodások népviseletbe öltözve, élő népzene kíséretével sétáltak körbe a faluban, majd megálltunk őszi dalos játékokat játszani és táncolni. Az óvoda udvarán népi játékok várták őket, nem maradt el a vendégség sem, süteményeket és szőlőt ehettek a gyerekek. Az óvodásaink közül a nagycsoportosok részesei voltak a községi felvonulásnak is, az ő játékuk nyitotta meg a rendezvényt, majd utána lovas kocsin ülve kísérhették végig a menetet.

Mihály napi vásárokat szerveztünk csoportonként, előtte ellátogattunk a monori piacra és kalácsot, perecet sütöttünk a kemencékben. Márton napjára készülve az óvoda udvarára szokás szerint élő libák költöztek, libás, tollas játékokat játszottunk, nem maradhatott el a liba lakoma készítése sem. Idén újítottunk a nap megszervezésében, az óvodai csoportokban különböző tevékenységek folytak párhuzamosan és a gyerekek szabadon választhattak maguknak játékot. András napja hagyományosan a disznótorok kezdő napja volt, disznótoros lakomát készítettünk a gyerekekkel, és egy utolsó nagy mulatságot rendeztünk.

Az adventi időszak, a kisböjt sok tevékenységet foglal magába. Közösen elkészítettük az adventi koszorúkat, vártuk a Mikulás érkezését, Mikulás előtti nap egy közeli vadetetőhöz vittünk zöldségféléket az erdei állatoknak. Útközben találkozunk a Mikulással, másnap pedig az óvodában osztotta szét az ajándékokat, amiben a szülőkkel együtt készített apróságok is rejtőztek. Luca napján a nagycsoportosok jókívánságaikkal járták körbe az óvodai csoportokat, a gyerekekkel búzát ültettünk, hagyma kalendáriumot készítettünk. Karácsonyra készülve ellátogattunk a református templomba, megnéztük az iskolások betlehemes játékát, mézeskalácsot sütöttünk, ajándékokat készítettünk. A szentcsaládjárás hagyományát is felelevenítettük, karácsonyi énekekkel körbe jártak kántáltak az óvó nénik. Együtt ünnepeltünk a hagyományosan feldíszített karácsonyfák alatt, a szülők ezen a napon reggel az udvaron betlehemi élőképpel várták a gyerekeket.

Újévi köszöntőket tanultunk, vízkeresztkor leszedtük a karácsonyfát jelezve, hogy vége a karácsonyi ünnepkörnek, és elkezdődött a farsang időszaka. Januárban fonókat tartottunk, gyógynövényekkel, gyógyteákkal ismerkedtünk, lakodalomra készültünk. Február 2-án megfigyeltük az időjárást, medvés játékokat játszottunk.

A farsangi időszakban fánkot, sütöttünk, rongyos bálokat tartottunk. Sokat táncoltunk, vidám ügyességi játékokat játszottunk. A farsang napján mindenki maskarában, jelmezben érkezett, a szülők számára is nyitott volt ez az alkalom, ha ők is jelmezbe bújtak. Farsang végén hangos zajkeltéssel űztük el a telet. Gergely napján vártuk az első osztályosokat, akik jöttek az iskolába toborozni a nagycsoportosokat.

Március 15.-ére készülve sok népdalt, népi játékot tanultunk, tréfás toborzó játék során a nagyfiúk is esküt tettek a főkáplárnak, majd jöhetett a csata papírkardokkal, és ágyúgolyókkal. A csoportszobákban különböző huszáros tevékenységeket, játékokat szerveztünk és a gyerekek szabadon választhattak belőlük. Sándor, József, Benedekkel együtt vártuk a tavaszt, nagy izgalommal figyeltük az óvoda előtt fészkelő gólyapár megérkezését. Sajnos idén több gólya is betelepedett a fészekbe, de egyik gólyapár sem költözött bele végleg, nagy szomorúságunkra üresen maradt a gólyafészek.

Húsvétra festett, vagy berzselt tojásokat készítettünk. A kisfiúk hagyományosan vízzel locsolták meg a kislányokat, az óvoda udvarán pedig tojáskeresés várta a gyerekeket. A húsvétot követő Fehérvasárnap választottak életre szóló barátokat, komákat a fiúk, mátkákat a lányok. Májfát díszítettek a kisfiúk az óvoda udvarán, majd kivezették a lányokat a májfához, amit ezután körbe táncoltunk. Anyák napján bensőséges, meghitt hangulatú pillanatokat tölthetett el minden kisgyerek az édesanyával. Pünkösdkor a nagycsoportos fiúk közül ügyességi és erőt próbáló feladatokkal kiválasztottuk a pünkösdi királyt, akit ezután meg is koronáztunk.

A nagycsoportos gyermekek számára a legnagyobb izgalommal várt esemény idén is az volt, hogy egy éjszakát az óvodában tölthettek. Esti gyülekezés után egy nagy kirándulást tettünk a halastó körül, vacsora után még játék, kincskeresés következett, és a sötétben bátorságpróba elemlámpával az udvaron. A játék után lefeküdtek a csoportszobába előzőleg elkészített tornaszőnyegeken. Mikor mindenki megtalálta a saját helyét, következett az esti mese. A sok játék, élmény után hamar elaludtak a gyerekek. Reggel ki korán és frissen, ki nehezen ébredezett, addigra várta őket a finom habos kakaó, és megérkeztek izgatottan és kíváncsian a szülők.

Szakmai munka

Óvodánkban idén egy szakmai nap került megrendezésre, hogy a szűkebb és tágabb környezetünkben lévő óvodák pedagógusainak bepillantást adjunk óvodánk mindennapi életében. Ebben a nevelési évben a szüreti hagyományok óvodai feldolgozása került bemutatásra. Ezeknek a napoknak a megszervezésében fontosnak tartottuk, hogy a gyermekek szempontjából lehetőleg a legkevesebb változás legyen a hétköznapokhoz képest, ugyan úgy játszottunk, mintha nem lettek volna ott a vendégek. Viszont az is fontos, hogy a részt vevők számára nyújtsunk hazavihető játékokat és ötleteket, amit akár másnap alkalmazni tudnak a saját óvodájukban.

Óvodánkban idén is nevelés nélküli munkanapot tartottunk az egyesület által szervezett őszi szakmai napon, hogy a nevelőtestületünk minden tagjai részt tudjon venni ezeken a találkozókon. Úgy érezzük, hogy ezek az alkalmak segítenek a munkánkban megújulni és feltöltődni, sokat tanulunk az itt szerzett tapasztalatokból és élményekből. Majd az idei tavaszi találkozó nálunk került megrendezésre.

Hosszú évek óta részt veszünk a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesülete által szervezett tavaszi találkozókon. A szakmai napokról mindig sok ötlettel, és szakmailag feltöltődve tértünk haza. A találkozók alkalmával többször felmerült bennünk a gondolat, milyen jó lenne megszervezni egy ilyen találkozót, de mindig megakadtunk a vendégnek szállást biztosításának nehézségénél.

2017-ben Tatán, a találkozó estéjén megkérdezte tőlünk Szigethyné Ildikó, hogy mit szólnánk hozzá, ha mi lennénk jövőre a házigazdái a szakmai napoknak. Megvallom, jó érzés volt, hogy ránk gondoltak, de először megijedtünk a felkéréstől. Intézményvezetőként a következő kérdések kavarogtak bennem:

  • Hol fognak aludni a vendégek?
  • Hogyan tudnánk megoldani a vendéglátást és a konferencia helyszínt, hiszen csak egy Rendezvényházunk van és nincs külön ebédlő rész ennyi embernek?
  • Idén a fenntartó már cafetériát sem tud adni, mert kevés a pénze az Önkormányzatnak, hogy merjük így bevállalni a szervezési feladatokat?
  • A szervezés sok plusz feladattal jár majd, lehet-e a kollégákat ennyire terhelni?

Tatáról hazaérve hamar összeültünk, hogy mi a kollégák véleménye a felkérésről. A kollégák egyöntetűen azt mondták, hogy ez a felkérés egy nagy megtiszteltetés számunkra, és vágjunk bele. És innentől érkeztek a pozitív támogatások:

  • Polgármester Úr és Jegyző asszony rögtön a segítségüket, támogatásukat ajánlották fel
  • A Képviselőtestület jelezte, hogy kész anyagilag támogatni a rendezvényt
  • A szülői munkaközösség szívesen vállalta a várható feladatokat
  • A monori szállodák vezetői – többszöri megkeresésünkre – kedvezőbb szállásdíjat ajánlottak fel, így megoldódott a szállásprobléma.
  • A főzőkonyha vezetői hamar átgondolták, hogyan tudnák rugalmasan megoldani a két nap étkeztetését a pénteki iskolai étkezés mellett
  • A fellépésekre és a segítségre hamar igent mondott a Gombai Rozmaring Hagyományőrző Egyesület mindkét csoportja
  • A gombai református egyház részéről is rögtön a támogatásról biztosítottak minket
  • Az általános iskola vezetői és tánccsoportjai is vállalták a segítséget és a fellépést

És még sorolhatnánk a sok felajánlást, segítséget.

A találkozó mottója „Várj, madár, várj …” – Hagyományéltetés, tehetség ígéretek gondozása az óvodai nevelésben a természet és a népművészet ajándékával” lett.

Egész nevelési évben sok ötletet és programötletet gyűjtöttünk össze, nagy lelkesedéssel álltunk neki a megvalósításuknak. Miután a madár témában zöld utat kaptunk, már a nyáron elkezdődött a szervezés. Aztán beindult az ötletgyár, hogy mit csináljunk, milyen legyen az ajándék, milyen ruhában legyünk, mi legyen a program, kik legyenek az előadók, milyen meglepetés előadással készüljünk stb. Ahogy telt az idő egyre lelkesebb lett mindenki. A találkozó közeledtével lehetett érezni, hogy egyre fáradtabb mindenki a sok plusz teher miatt.

Nagyon izgultunk az eső, a közlekedés, az egész napos program és az étkezés lebonyolítása miatt. Elkezdődött a program, a tervezettek szerint. A rendezvény két napján és előtte is minden dolgozó, szülő, segítő és a községünk vezetése is jól együttműködve, sikeresen végezte a vendéglátással és szervezéssel járó feladatokat.

Kevés lenne felsorolni a sok élményt és emléket, amit a két nap során átéltünk, és ezt az összefogást nagyon jó volt megtapasztalni. A legfelemelőbb érzés az volt, amikor Szigethy Ildikó a rendezvény végén megköszönte a munkánkat, és állva tapsoltak a vendégek. A színpadról lenézve könnyező arcokat láttunk, amit soha nem felejtünk el. A szakmai napon résztvevők visszajelzései alapján a találkozó programjai hasznosak voltak, sok élménnyel és új ötlettel térhettek haza.

Gomba, 2018. június 13.
Tóthné Szegedi Judit
óvodavezető

Gombai Gólyafészek Óvoda
2217 Gomba Bajcsy Zs. u. 6.
Tel.: 06-29-433-783
E-mail: ovoda@gomba.hu
Óvodavezető: Tóthné Szegedi Judit

<< Előző évi beszámoló