Tatai Fürdő Utcai Néphagyományőrző Mesteróvoda
Népmese Napja az óvodánkban
Óvodánkban ismét megünnepeltük a népmese napját, mint már tesszük ezt 2005 óta minden évben.
Idén a „Három együgyű lány” című mesét játszottuk el a gyermekeinknek, amit most is örömmel fogadtak és együtt „éltek” a mese szereplőivel.
Felmerült a kérdés bennünk, hogy miért várjuk ezt a napot készülődéssel, izgalommal, hiszen minden nap mesélünk és többnyire akkor is népmesét, választunk. A válasz talán abban rejlik, hogy ilyenkor együtt éljük át a mese által nyújtott élményeket.
A hangsúly az EGYÜTT szón van, kicsik és nagyok. A gyerekek szeretik a mesét, mindig szívesen hallgatják, főleg, ha a szeretett felnőtt közvetíti, és talán az a felnőtt is elfelejti ez idő alatt a napi gondját, problémáját.
Tapasztalatból tudjuk, hogy mennyire más az a gyermek, aki sok mesét hallgat és mennyire más felnőtt válik belőle. A mesének nevelő, lélekmelegítő és gyógyító hatása van. Használjuk hát a mesét tudatosan és tudattalanul is, hogy boldog gyermekeket lássunk magunk körül.
Jó hogy ezen a napon nem csak az óvodapedagógusok figyelnek a népmesékre, hanem talán a szülő is leemel a polcról este a gyermekének egy Benedek Elek által gyűjtött népmesét, és azt olvassa, nem a TV elé ülteti mesét nézni.
Jó hogy van, ez a nap van, mert olyan hagyományt ápolhatunk, amely kiemel minket a mindennapokból.
Jó hogy van, ez a nap, mert megáll az idő és csak a mese a fontos.
Nekünk szép nap volt és talán gyermekeinken keresztül üzenni is tudtunk a szülőknek.
2016. Szent Mihály havának 30. napján
Ács Józsefné Erdős Edit
Néphagyományőrző munkaközösség vezető